Hűtést igénylő áru szállítása

Ahhoz, hogy a hűtést igénylő élelmiszereket szállítani tudjuk, a járműnek meg kell felelni pár feltételnek. Először is szükséges, hogy eleget tegyen a jelenleg hatályos jogszabályoknak, valamint a jármű forgalmi engedélyében szerepeljen, hogy hűtött áru szállítására alkalmas.

Ezek mellett fontos a jármű, vagy a szállítótartály állandó tisztán tartása. Ennek érdekében, már a gépjármű tervezésnél és összeszerelésnél úgy kell kialakítanunk a belső teret, hogy megfelelően tisztítható és fertőtleníthető legyen. Ha a szállítótartályban vagy járműben az élelmiszeren kívül más árut is szeretnénk szállítani, akkor hatékonyan el kell a kettőt választani. A hűtött élelmiszereket, még a legrövidebb távokon is szigetelt és hűtött járművekben szükséges kézbesíteni, melyeken az ajtók tökéletesen záródnak.

Ügyeljünk, hogy hűvös helyen történjen az áru be- és kirakodása. A hűtést vagy akár a mélyhűtést igénylő áruk szállítását csak a megfelelő hőmérséklet-biztosító kocsikban lehet elvégezni. A termékeket ilyenkor általában 0 és +5 fokon, a mélyhűtést igénylőket, pedig -18fokon, vagy ez alatti hőmérsékleten szállíthatjuk. Minden hűtőkocsinak rendelkeznie kell hőmérővel, mivel a hőmérséklet rendszeres ellenőrzést igényel.

Similar Posts