Az Amazon akár a kocsidba is szállít

Az USA legnagyobb e-kereskedelmi cége az Amazon ismét meglepő újításra szánta el magát. Azon vásárlók akik Amerikában élnek és új fajta az internethez kapcsolódó Honda típusú gépkocsijuk van, akár az autójukhoz és kérhetik a csomagot. A futár így nem házszámot kap, hanem GPS koordinátát, a logisztika így picit bonyolultabb ugyan de a technika ezt is megoldja.

Először is szükség van egy olyan személyautóra, amely a kocsihoz kapcsolódó, felhő alapú online szolgáltatást kínál. A nyár közepe óta ebbe a körbe tartozik a Honda és a HondaLink Remote Services. Az autós vásárlónak ezen kívül rendelkeznie kell a Key by Amazon applikációval ami egyszerűen letölthető, tehát technikai akadálya nincs a megoldásnak.
Szállítási címet ebben az esetben is meg kell adni a vásárlás során, de elég, ha az autó a közelben parkol a megjelölt helytől. Amikor a szállítás előre meghatározott napján a gépkocsi megérkezik a kijelölt körzetbe, erről jelt ad, és a kiszállító GPS segítségével meg tudja határozni a jármű pontos helyét. A futár ezután a csomag azonosítójának szkennelésével jelzi, hogy megérkezett, mire az autó csomagtartója kinyílik. A csomag elhelyezése és a kocsi becsukása után a zár újra aktiválódik. Ez persze egy csomó mindennapi és biztonsági problémát felvethet, egy biztos a futárszolgálaton sok múlik majd. Például, hogy a futár biztosan visszazárja a csomagtartót…

A szolgáltatás egyelőre csak Amazon Prime ügyfelek számára elérhető, az USA egyes nagyvárosaiban és azok környékén. A Hondán kívül már a Volvo és a GMC is használja a rendszert, ami csak 2015 utáni, online szolgáltatással felszerelt modelleknél működik.

Néhány évvel ezelőtt az számított szenzációnak, hogy a futár akkor is el tudta helyezni a lakásunkban a megrendelt árucikkeket, ha senki sem tartózkodott otthon, ehhez mindössze egy smart zárra van szükség és a kapcsolódó beengedő kódra. Jellemzően míg az Amazon folyamatos újításával próbálja lenyűgözni a piacot, addig a konkurensek a hátra hagyott technológiákból zárkózik fel.
Nemrég az angliai Waitrose szupermarket hálózat jelentette be „While You’re Away” szolgáltatását, a futár egy a testére erősített kamera segítségével rögzíti a teljes folyamatot, amikor az egyszer használatos kóddal belép a lakásba, majd a konyhapultra, a hűtőbe, vagy más, előre egyeztetett helyre pakolja a termékeket. Ha a vásárló igényli, akkor vissza tudja nézni a folyamatról készült felvételt.

Similar Posts