E-kereskedelem, visszáru, hulladék

Az e-kereskedelem a digitalizáció terjedésével az egyik legdinamikusabban növekvő üzletté vált, ezt állítja az amerikai Nielsen Kutató cég is. A Nielsen az egyik legnagyobb amerikai kutatócég, melyet 1996-ban alapítottak, ma már több mint 100 országban jelen van és Európában 47 piacon tevékenykedik. Egy 2018-as kutatása szerint az online kiskereskedelem volumene négyszer gyorsabban nő, mint az offline kereskedelemé, 2022-re pedig a vizsgált országok online kereskedelmi forgalma várhatóan 400 milliárd dollárt tesz majd ki. A forgalom növekedése több visszamondott rendeléssel jár, amely jelentős anyagi és logisztika ráfordítást igényel a cégek részéről, nem beszélve az ezek után keletkezett hulladékról.

A világ több mint 100 országában jelen lévő CBRE statisztikái szerint míg a hagyományos vásárlásoknál a tranzakciók 8 százaléka végződik cserével vagy a vásárlástól való elállással, addig az e-kereskedelem esetében ez a szám 15-30 százalék, ünnepi időszakokban pedig még ennél is magasabb. A termékek visszavétele nem csak logisztikai okokból problémás ezen termékek kevesebb, mint fele kerül utána vissza az adott bolt polcaira, a többi különböző okokból már nem kerül forgalomba, leginkább hulladékként végzi. Természetesen már komoly üzletágak nyíltak erre a problémára is, például a washingtoni székhelyű OPTORO a világ legnagyobb, termékvisszaküldési folyamatok optimalizálásával foglalkozó vállalata. A feladatot egy mesterséges intelligencia segítségével kielemzik partnereik folyamatait és ennek mentén adnak tanácsot, hogy a lehető leghatékonyabban tudják kezelni a visszaküldött termékeket.
A Finnországban működő REPACK pedig a csomagolások kezelésére specializálódott hasonló képpen, az újrahasznosítható anyagokból készült megoldásaik már több mint 10 országban vannak jelen.

Műanyag csomagolás nagyon nem jó

Az alapvető környezettudatosság ma azt feltételezi, hogy a műanyagot mint csomagoló anyagot messzire el kell kerülni, ez a jövő és reméljük már a jelen is. Tehát a szemétkezelésben globálisan a legnagyobb gondot a műanyag jelenléte jelenti. Szerencsére egyre több alternatíva van a műanyag kiváltására, illetve rengeteg bolt és kereskedő válik egyre inkább környezettudatossá és mellőzi az ilyen csomagoló anyagokat.
Mindenki látott már buborékfóliát, ami törékeny termékek esetében rendkívül praktikus, anyaga viszont egyáltalán környezetkímélő. A közelmúltban viszont rájöttek, hogy hullámkartonnal tökéletesen lehet helyettesíteni. Szintén a buborékfóliát válthatja le az újrahasznosított műanyagból készült, levegővel töltött párna is. Alternatíva már van, használni, alkalmazni kell.

Similar Posts