Teszteltük a MABISZ E-kárbejelentő alkalmazását
Megjelent és jelentjük használható, sőt mitöbb jól használható a MABISZ e-kárbejelentő alkalmazása. Ha már bekövetkezett a kár, mi mindenképpen javasoljuk az app használatát, gyorsítja és könnyíti a folyamatokat egy futárszolgálat esetében ez mindennapos feladatot generál. Az alkalmazás jelenleg két Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Az alkalmazás többes balesetnél is használható, de ilyen esetben is páronként kell kitölteni az elektronikus bejelentőt.
Ugyanúgy megmaradt a sárga kék bejelentő, de ez az app sokkal gyorsabban működtethető az eddigieknél. Mi az appon keresztül rögzítettük majd beküldtük a balesetet és másnap csörgött a kárszakértő!! Ez aztán a logisztika!
Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével a káresemény jóval egyszerűbben és gyorsabban bejelenthető, de a bejelentést ettől függetlenül papír alapon is érvényesen be lehet küldeni. Az E-kárbejelentő alkalmazás kiegészíti a hagyományos kárbejelentési csatornákat, egy újabb lehetőséget jelent a digitalizáció adta lehetőségekkel élni kívánó ügyfelek számára.
Azokban az esetekben, amelyekben az E-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem alkalmazható (pl. külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), csak a papír alapú kék-sárga nyomtatvány használható.
Az alkalmazás egyelőre nem alkalmas a segédmotoros kerékpárokat azonosító alvázszám rögzítésére, kizárólag magyarországi biztosított személyautók esetében használható.
A kárbejelentést a beküldő mobilkészüléke a beküldést követően is tárolja, így az szabadon visszanézhető, letölthető/megosztható.
A beküldést követően a bejelentést a rendszer véglegesíti, annak adatait egyik résztvevő fél sem módosíthatja. Hibás adat bevitele esetén annak korrigálását az illetékes biztosítótól lehet kérni a kárrendezési eljárás során, vagy a felek kitölthetnek egy teljesen új elektronikus kárbejelentőt.
A károkozó fél a káreseményt 5 munkanapon belül köteles a biztosítójánál bejelenteni, a károsult félnek erre 30 napja van. A bejelentés érvényesen megtehető az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével. Az alkalmazásban nem lehet 30 napnál korábbi baleseti dátumot beállítani. Ha a bejelentő felek 72 órán belül nem kapnak visszajelzést a biztosítótól, ennek tényét a biztosító részére haladéktalanul jelezni kell, a bejelentő készülékén elmentett bejelentés továbbítása mellett.