A nagyméretű csomagküldés

Manapság már szinte bármekkora méretű csomagot el tudunk küldeni futárszolgálattal, persze itt a szállítási költséget másképp számolják, mint a kisebb küldeményeknél. Itt is nagy figyelmet kell fordítani a csomagolásra, hogy az a küldemény nagy mérete ellenére is, könnyen és biztonságosan szállítható legyen.

Mindenképp vastag falú, masszív dobozt, illetve erős ragasztószalagot válasszunk, mivel csak így tudunk mindent megtenni annak érdekében, hogy épségben megérkezzen a címzetthez. Amennyiben annál nagyobb méretű csomagot szeretnénk elküldeni, mint ami egy dobozban elférne, legyen az bútor, mezőgazdasági kisgép, egy tüzelő kazán, vagy bármi, amely nem mozdítható kézzel, és súlya is meghaladja, mondjuk a 70 kg-ot, akkor azt a küldeményt célszerűbb raklapra helyezni.

Ezeket a súlyosabb, fém anyagú árukat, mindenképp erősítsük rá egy raklapra, esetleg ládába csomagolva szállíttassuk, így könnyebb lesz a fel- és lehelyezésük, biztonságosabban elérnek a célszemélyhez, és a futár, illetve a címzett dolgát is megkönnyítjük. Ha a raklapot választjuk a szállításra, mindenképp a sarkokat védjük meg még fával, ezután pedig használjunk zsugorfóliát. Ha a csomag súlya meghaladja az 1000kg-ot, illetve hosszúsága, szélessége vagy magassága több mint 300cm, azok már csak engedéllyel szállíthatóak, így ilyen esetekben olyan futárszolgálatot kell találnunk, mely rendelkezik ehhez megfelelő engedéllyel.

Comments are closed.