Egyesül az Extreme Digital és az eMAG

Összeolvad az Extreme Digital és eMag, a két cég az aláírt megállapodás után várhatóan pénteken adja be a fúzióra vonatkozó kérelmét a Gazdasági Versenyhivatalnak, a tranzakció lezárására 2019. harmadik negyedévében kerülhet majd sor.

Egyesül a magyar Extreme Digital és a dél-afrikai Naspers csoporthoz tartozó eMAG magyarországi leányvállalata, amivel a közép-európai régió egyik meghatározó e-kiskereskedelmi vállalata jön létre budapesti központtal. A fúziós szándékot a felek bejelentik a versenyhatóságnál is, így a tranzakció zárására és az egyesülésre a GVH jóváhagyását követően, várhatóan 2019 harmadik negyedévében kerülhet sor. Az új cég vezetésében az Extreme Digital alapítói, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula vezető szerepet fognak vállalni – közölték.

Az Extreme Digital árbevétele a 2014-es 23,7 milliárd forintról 2018-ra 37,1 milliárd forintra emelkedett, a társaság a nyeresége 150 millió forint, míg a társaság 320 dolgozót foglalkoztat. Az Extreme Digital szerint létrejövő új cég éves árbevétele 70 milliárd forint körül alakul majd.

A romániai székhelyű, de a dél-afrikai Naspers befektető csoporthoz tartozó eMAG a román piac egyik legnagyobb és a magyar online kereskedelem kiemelkedő szereplője. Forgalmának jelentős részét a Marketplace szolgáltatása adja, amelyen keresztül kisvállalkozók értékesíthetik saját termékeiket.

Az Extreme Digital a hazai kiskereskedelem meghatározó szereplője: online és offline csatornákon évente több mint 1 millió rendelést szolgál ki. Az Extreme Digital üzleti modelljében az internetes és a klasszikus bolti vásárlás nem különül el, a vásárlók a webshopban kiválasztott terméket a 16 magyarországi üzlet bármelyikében megvásárolhatják.
Az eNet Internetkutató 2018-as adatai szerint a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom megközelítette az ezer milliárd forintot, amelynek azonban csak alig több mint felét adták a magyar webshopok belföldi eladásai. A szektor gyors növekedésében a külföldi szolgáltatóknál történő vásárlások is jelentős szerepet játszanak.

A GKI Digital felmérése alapján a hazai e-kereskedelmi piac vezetője az Extreme Digital volt, míg a társaság kutatásai szerint a piacvezető Extreme Digital után a forgalom alapú lista második helyét az eMag, a harmadik helyét pedig a Media Markt foglalta el.forrás:portfolio.hu

Amennyiben szüksége van egy megbízható logisztikai partnerre, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi form kitöltésével, vagy hívja kollégánkat a 06 20 9402 714-es számon.

Similar Posts