Google Shopping

A Google Shopping a Google új szolgáltatása, mely termékeket listáz a keresőbe és relevancia szerint jeleníti meg a keresőben. Működése hasonló a google search-höz, azzal a különbséggel hogy konkrét termékeket listáz. Júniusi magyarországi indulása óta folyamatosan erősödik a Google Shopping.

Jelenleg a Google keresési hirdetéseiből érkező kattintások közel 50 százaléka érkezik Shopping-hirdetésekből.
Hónapról hónapra nő a Google Shopping kampányok kattintási részaránya. Novemberre már 47 százalék volt azon hirdetők esetében, akik használják ezt a típusú formátumot. Viszonyításképpen a nemzetközi tapasztalatok alapján a plafon 70 százalék körül van.

A ROIminer adatai alapján a hirdetőknek mintegy 30 százaléka él csak a Google Shopping formátum lehetőségével Magyarországon, míg Csehországban 65 százalék. Tetemes bővülési lehetőség van még a hazai piacban, a robbanás még nem következett be.

Jelenleg Magyarországon mindössze két ügynökség rendelkezik minősítéssel. A Growww Digital volt az első, amely éppen három éve, 2016 novemberében kapta meg a Google Shopping-minősítést.

A hirdetőknek érdemes minél előbb lépni, mert ma még kisebb a kattintásokért folyó verseny, kedvezőbbek a hirdetések árai. Később ez biztosan drágulni fog, ahogy a verseny erősödik. Nagyságrendileg feleannyiba kerül ma egy Shopping-kattintás a non-brand search-höz, azaz a nem saját márkás keresésekhez képest. Aki időben elkezdi használni a Shopping-hirdetést, óriási előnyhöz juthat. Kiváló lehetőség erre a küszöbön álló karácsonyi szezon.

Comments are closed.