Mit érdemes használni csomagoláshoz?

Ahhoz, hogy a küldeményünk biztosan épségben megérkezzen, nem elegendő csak becsomagolni, a csomagoló anyagnak is megfelelőnek kell, hogy legyen, hisz csak így tudjuk megadni számára a tökéletes védelmet.

Olyan kartondobozt válasszunk ehhez, mely erős, legalább három rétegű, ami biztosan elbírja a küldemény súlyát, illetve amelyre a címzett nevét, valamint egyéb jelzéseket, mint például a „törékeny”, könnyen felragaszthatóak. Érdemes a dobozban lévő külön darabokat még egyesével becsomagolni. A dobozt erős és széles ragasztószalaggal zárjuk le, mely biztosan tart, és megakadályozza a tartalom kihullását. Ezek mellett az évszakra, illetve az időjárásra is figyeljünk oda.

Ha például esik, a papírdobozt mindenképp lássuk el még egy nejlonos fóliával, ami megvédi az elázástól, mivel ezzel nem csak a csomagolás veszti el a védelmét, hanem a benne lévő áru is tönkre mehet. Esetleg ha a küldemény tartalma például egy könyv, vagy bármilyen olyan anyag melyben kárt tehet a víz, mindenképp csomagoljuk be azt is külön valamilyen védő fóliába. Minden dobozban használjunk megfelelő térkitöltő anyagokat, mely a több tárgy küldése, illetve a dobozba csomagolt áru esetén megvéd a koccanásoktól. Ezt úgy kell elvégezni, hogy a dobozban a kitöltés után, semennyi helynek sem szabad maradnia, mivel így válik csak elkerülhetővé az elcsúszkálás. A térkitöltésre válasszunk buborék- vagy habfóliát, polisztirol habot, hungarocellt, hullám- vagy összegyűrt papírt.

Comments are closed.