Nagyméretű csomagok küldése probléma nélkül

Manapság már szinte mindennapossá vált a különböző szolgáltatások igénybevétele, pont úgy, mint a csomagküldés esetén. Hogyan működik a nagyméretű csomagok küldése?

Ma már nagyon sok kis és nagy vállalat egyaránt vesz igénybe különböző futárcégeket, a csomagok szállítására, hiszen sokkal kifizetődőbb, mint a saját járművek vásárlása, majd azok karbantartása és nem utolsó sorban egy megfelelő sofőr alkalmazása. A költségek csökkentése érdekében egyre többen alkalmazzák a futárcégek által szállított csomagokat, melyek akár raklapos szállítmányok is lehetnek. Fontos azért tisztában lennünk azzal, hogy a nagyméretű csomagok szállítása pár dologban eltér az egyszerű kisméretű csomagok kézbesítésétől. Amennyiben nagy méretű csomagokat szeretnénk küldeni, akkor legalább egy nappal feladás előtt meg kell, hogy rendeljük a futárt. A futár rendelés ebben az esetben csakis online kivitelezhető, ám ugyanúgy oda kell figyelnünk a visszaigazoló emailre.

A szolgálatót előre kell értesítenünk, arról, hogy mekkora méretű lesz az elszállítandó csomag. A legtöbb szolgáltató az EUR 80*120-as paletták szállítását vállalja, melynek magassága 170 cm, a súlya 600 kg-ot. Amennyiben a küldendő csomag nagysága meghaladja ezeket a méreteket, az sem jelent problémát, csak mindenképp előre kell jelezni és számolni kell azzal, hogy esetleges plusz költségeket vonhat maga után. A nagy csomagok kézbesítése csakis belföldön belül történik, ám semmivel sem vesz igénybe a szállítása több időt, mint a kis csomagok kézbesítése. A csomagok kifizetése történhet kézpénzben vagy előre utalással, ám amennyiben a kézpénzes fizetési módot választja, akkor állítmány értéke nem haladhatja meg a 500.000 Ft-ot. A nagyméretű csomagok esetén is érvényes a csomagok biztosítása, amely azt jelenti, hogy bármilyen sérülés vagy kár jelentkezik a feladott küldeményen, akkor a megadott határidőn belül megteheti a panaszát.

Similar Posts