Összezsugorodott világ

A globalizáció mára már hatalmas méreteket öltött. Még soha ilyen könnyű nem volt elérni valakit a Föld másik oldalán, mindennapi kapcsolatban lenni vele, vagy esetleg még küldeni is valamit neki. Ez néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek számított.

Nem is olyan régen még maga a telefonálás lehetősége is sokaknak csak álom volt, ma viszont már szinte minden háztartásban található egy internettel felszerelt számítógép, amelyen keresztül akár napi szinten láthatjuk is egymást a messzebbre költözött szeretteinkkel. Persze akkoriban még nem is volt ennyire jellemző a messzire való költözés. Vannak helyzetek, amikor azonban az internet nem elégíti ki a szükségleteinket. Hiszen ezen keresztül mégis csak a beszélgetés megy, azonban a nagyi például nem fog bírni átugrani egy nagy tál házi sütivel, amit ugye megtehetne, ha a szomszédban laknánk.

Persze ezt sehogy sem teheti meg, ha messzebbre költöztünk, azonban ha mégis szeretnénk küldeni valami fizikai tulajdonságokkal rendelkező dolgot is egymásnak, akkor azt ma már megtehetjük, és köszönhetően a mai szolgáltatásoknak, sokszor akár csak órák vagy napok kérdése, hogy megérkezzen a küldemény. Ez pedig nagyban megkönnyíti a kapcsolattartást, és ezen felül a szorosabb kapcsolatban maradást is. Persze ezeket a szolgáltatásokat nem használjuk túl gyakran, hiszen pláne nagyobb távolságok esetén, akár mélyebben is a zsebbe kell nyúlni, hogy ki tudjuk fizetni őket, de a globalizációnak köszönhetően mégis van már rá lehetőségünk.

Mindez, ahogy már elhangzott nem sokkal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. A kérdés tehát az, hogy ezek után vajon mi fog következni. Van még tovább is az ezen a téren való fejlődésben? Vagy ez már a legteteje? Bármi is következzen, az várható, hogy a világ még inkább csak kisebb lesz.

Comments are closed.