A sérült, illetve nem kézbesített csomag jelentése

Már szinte nem találkozni olyan személlyel, aki ne vette volna igénybe egy csomagküldő szolgálat munkáját. A szerencsésebbeknek minden küldeményük időben, sérülésmentesen megérkezett, viszont akadnak olyanok is, akik problémákkal kerülhettek szembe, mint hogy csomagjuk elveszett, vagy sérülten érkezett meg.

A nem kézbesített, illetve a sérült küldeményeket, minden futárcégnél bejelenthetjük, viszont erre bizonyos határidőt szabnak meg. Ez mellett a kártérítés összegére vonatkozólag is más szabályokat írnak elő, vannak olyan szolgáltatók, akik még a legkisebb csomagokra is garanciát vállalnak, de olyanok is, melyeknél külön biztosítást kérhetünk a küldeményünkre, persze erre díjat számolnak fel. Amennyiben a sérült csomagok jelentésére a fuvarcégek által megszabott határidőt túllépjük, számoljunk azzal, hogy a kártérítést nem élvezhetjük. Fontos, hogy a sérült csomagok esetében a megérkezést követően azonnal készítsünk egy fényképet, hisz csak így tudjuk bizonyítani a kárt, valamint fénymásoljuk le a kézbesítéskor készült jegyzőkönyvet, illetve a küldeményünket igazoló számla másolatát is.

qr

Lényeges még, hogy a csomag átvétele során, alaposabban nézzük körbe a csomagolást, állapítsuk meg, hogy található-e rajta valamilyen sérülés, például a doboz ki van-e szakadva. Amennyiben bármilyen problémát észlelünk, azonnal bontsuk ki, és ha a csomag tartalma is sérült, akkor a futár azonnal tud jegyzőkönyvet készíteni, így még biztosabb, hogy a futárcég elismeri, hogy az ő hibájukból keletkezett a kár. A kár keletkezését, a bizonyítékok hiányában, illetve abban az esetben nem vállalja a futárcég, ha a feladó a hibás ezért, például, hogy nem készített megfelelő csomagolást a küldemény számára. Amennyiben a csomag elveszett a futárcég kártérítést köteles nekünk fizetni. Ha ez nem történik meg, forduljunk a hatóságokhoz.

Similar Posts