A küldöncnek meg kell várni, hogy kibontsuk a csomagot, vagy sem?

Talán ez az egyik legvitatottabb kérdés, mellyel egy csomagküldésnél felmerülhet. Sok vita lezárása érdekében most mi megválaszoljuk, és a helyes válasz az, hogy igen.

A Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium Európai Fogyasztói Központja ugyanis arra a döntésre jutott, hogy a futár köteles megvárni, a csomag kibontását, ha a címzett arra kéri. Az indok nagyon egyszerű, ugyanis csak, így ellenőrizhető igazán, hogy a csomagot valóban érte-e sérül és a benne található terméken található-e bármilyen károsodás. Továbbá a futár a bizonyíték arra, hogy a csomag valóban tartalmazza a számlát és a termékhez tartozó használati utasítást.

Ám attól függetlenül, hogy a Minisztérium ezt a határozatot hozta, az is igaz, hogy amennyiben a futár jelenléte nélkül bontsuk ki a csomagokat és bármilyen sérülést illetve hibát észlelünk, utólag is jelenthetjük az észrevételünket. Így nem muszáj a futárnak megvárni a felbontást, ugyanis minőségre vonatkozó kifogást a későbbiekben is tehetünk. Úgyhogy bármilyen észrevételünk van a csomaggal kapcsolatban, akkor azt a határidő elévüléséig megtehetjük.

Sőt, talán ez bizonyul helyesebb megoldásnak, mivel a termék minőségét illetően csak a használatát követően tudjuk megállapítani a minőségét és tudunk róla megbizonyosodni, hogy a termék valóban hibátlan és azt kaptuk, amit megrendeltünk. Amennyiben a csomag hibás, illetve sérült a termékért az felel, aki a sérülést okozta. A csomag átadásáig teljes mértékben az eladó kell, hogy vállalja a felelősséget, míg a kézbesítés közben történt károkért a futárcég a felelős. Így ilyen formában nem jogos, hogy a futárt arra kötelezzük, hogy megvárja, hogy leellenőrizzük a csomag állapotát. Ám olyan esetben, ha az eladó szerződésben áll a futárral és van visszaküldésre azonnali lehetőség, akkor viszont kötelessége a futárnak, hogy megvárja, hogy kibontsuk a csomagot.

Comments are closed.