A Nestlé is újrahasznosít

Egyre több vállalat tér át újrahasznosított, környezetbarát vagy éppen csomagolás mentes megoldásokra. Nemrég az Aldi törekvéséről írtunk, hogy csökkenteni fogja a műanyag csomagoló anyagok használatát üzleteiben. Most a Nesquik jelentette be, hogy kakaóját teljesen újrahasznosított csomagolásban csomagolja és a raktározás is ennek megfeleően kerül kialakításra.  A csomagolás azontúl, hogy súlyosan károsítják környezetünket, a csomagolóanyagokból kioldódó vegyületek veszélyesek lehetnek az ember egészségére, ugyanis életünk során tekintélyes mennyiséget fogyasztunk el belőlük. Lágyítók, nehézfémek, színezékek ezek mind kioldódhatnak a csomagolóanyagokból. A csomagolóanyagokból, csomagolószerekből kioldódó vegyületek az emberi anyagcserét, hormonháztartást szabályozó szerveket károsíthatják. Egyes becslések szerint egy ember az élete során akár 30-40 dkg, a csomagolóanyagból kioldódó vegyületet – monomereket, oligomereket, stabilizátorokat, antioxidánsokat, lágyítókat, habosító anyagokat, nehézfémeket, színezékeket, gyártási segédanyagokat – fogyaszt el, éppen ezért fontos ennek a termékcsoportnak a vizsgálata.

A Nestlé a csomagolóanyagok újrahasznosításával tett vállalásának megfelelően a szerencsi gyárban készülő, természetes összetevőket tartalmazó termék újrahasznosítható papírtasakban lesz kapható.
Alig két hónapja jelentette be a Nestlé azon vállalását, hogy felgyorsítja a műanyaghulladékok leküzdésére irányuló intézkedéseit, és máris itt új NESQUIK, az első újrahasznosítható papírcsomagolású kakaópor. A szerencsi gyárban készülő NESQUIK All Natural kakaópor új csomagolása az egyik első lépése lesz a folyamatnak, amely a Nestlé termékek műanyag csomagolását újrahasznosítható papírcsomagolással váltja fel.
Az új változatban több a kakaó, így a jelenlegi NESQUIK termékeknél kissé teltebb az íze. A NESQUIK All Natural a klasszikus NESQUIK kakaópornál kevesebb, a finomított kristálycukor helyett nyers nádcukrot tartalmaz.
A csomagolás az újrahasznosítási folyamatba illeszkedő fényezett papírból készül, melynek alapanyaga a Forest Stewardship Council (FSC) által tanúsított fenntartható forrásból származik. Az új papírtasakokat szigorú teszteknek vetették alá, hogy a szállítás és tárolás során biztosítsák a NESQUIK kakaópor számára szükséges megfelelő körülményeket.

A Nestlé az új NESQUIK kakaóport a következő hetekben öt európai piacon – Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban – hozza forgalomba, a papír csomagolású kakaópor a jelenlegi NESQUIK termékek mellett kap helyet a polcokon. A többi európai országban a közeljövőben fog megjelenni a termék.

Similar Posts