Csomagok kézbesítése akár még aznap

A futárcégek manapság már igyekeznek minél jobban kibővíteni szolgáltatásaikat. Már elérhetővé vált az ügyfelek számára, hogy a háztól-házig kézbesítés mellett, melyet belföldön és külföldön is végeznek, ne csak másnapi, illetve harmadnapi kiszállítással történjen, de akár már 4órán belül teljesítik belföldön, sokan még hétvégén és akár éjszaka is, persze ez még több plusz költséget igényel.

Ezzel elérhetjük, hogy rövid időn belül megérkezzen a célállomásra a csomag. A futárszolgálatok honlapján, általában feltüntetik az árakat, illetve azonnali választ kaphatunk az szolgáltatásért járó költségekről, így kiválaszthatjuk a nekünk megfelelő céget, az árak, illetve a futárszolgálat jellemzői alapján. Ennek a szolgáltatásnak a menete ugyanúgy történik, mint a hagyományos csomagszállíttatás, csak persze árban különbözik.

Itt a szolgáltatásért, a megtett kilométer után kell fizetni, amit a szolgáltató szab meg. Ez a kilométer nagysága, magába foglalja az oda-vissza utat. Külföldre is szállíttathatunk, viszont itt a csomag átvételi helyétől számított távolsággal arányos időn belül vállalják a csomagszállítást, legtöbbször ilyen esetekben a megrendelést követően belül érkezik meg a küldemény a célállomásra.

Similar Posts